Élelmiszer génmanipuláció
A mai magyarországon a génmódosított növények fogyasztásra való alkalmazása tiltott.
Viszont azt is látni kell, hogy a megnövekedett emberi lélekszám ellátása sokkal nagyobb mezőgazdasági termelést indokól. A termőterületek nagysága viszont adott. A mezőgazdaság, mint ágazat pedig rendkívüli módon kiszolgáltatott az időjárásnak és a környezeti katasztrófáknak.
A génmódosítás viszont tudományos szinten történik, többségében olyan tudós által, akik nem akarnak rosszat.
A tudomány azt is kutatja, hogy a génmódosított növények hatnak-e negatívan azok fogyasztóira.
Eddigi eredmények alapján úgy sejthetjük, hogy nincsenek veszélyei az ilyen élelmiszereknek.
Társaságunk úgy döntött, hogy nem foglal állást ezen kérdésben.
Nem sikerült egybehangzó szakértői véleményt kapnunk ezért a kivárás mellet döntöttünk.
Reményeink szerint rövidesen eljut az élelmiszertudomány oda, hogy egy határozott igennel vagy nemmel eldönti a kérdést a tények és eredmények alapján.